marc. 28. – apr. 3.
Az utolso nagy ut
Kappadokia es Pamukkale
Mielött hazamennek meg vallalkoztam egy nagy utra. Nem hagyhatom el ugy Törökorszagot, hogy ne mennek el Kappadokiaba, es ha belefer meg Pamukkalebe is.
Utoljara nyaron voltam ketnapos turan, most egy 1 hetesre indultam. Kicsit vacillaltam, hogy Pamukkalet kihagyom. Nagyon messze van, es oda egyedül megyek. Ha Kappadokiat lathatom, azzal mar be lehet erni. De elmentem, es nagyon jol döntöttem. Megerte legyözni a lustasagot es felelmet.
1. nap Pentek
Kappadokiaba (kb. 500 km) 7-en mentünk. Az en csoportomban Viktor es Alice az olasz lany. Reggel 6-kor indultunk.
Par nappal elöbb kerestem szallast (couch surfing), de mindenki azt irta vissza, hogy most nem jo, vendegek vannak, stb. Ugy nezett ki, hogy olcso szallodaban kell majd laknunk, de csütörtök este vegre valaki visszajelzett, hogy mehetünk. A masik csoport nem talalt szallasadot. Velük azt beszeltük meg, hogy Göremeben keresnek szallodat, mi meg Acıgölben (35 km-re Göremetöl) alszunk. Masnap majd talalkozunk.
Együtt kibuszoztunk a nagy utra, onnan stoppoltunk. Az elsö kocsinak mondtam, hogy a varos szelen levö Dedeman hotelig vigyenek el minket. Majdnem ki is raktak ott, de tisztazodott, hogy mi is tovabb megyünk. Egeszen az autopalyaig vittek minket.
Ott nem volt nagy forgalom, de kb. 15 perc utan megallt egy kocsi. Azt mondta Ceyhanba megy. Nem tudta merre van. Nekem remlett, hogy nekünk is arra kell menni. Az legalabb 150 km.
Utközben megalltunk teazni. Fodrasz Bursaban (İsztanbul közeleben). Malatyaban eladta a regi kocsijat, es most az ’ujjal’ (regi Peugeot 106-os, gazüzemü termeszetesen) megy hazafele. Kerdeztem, hogy ez miert jo, de azt mondta, hogy igy is (kb. 2000 km-t autozva) megeri.
Ami meg jobb, kiderült, hogy nagyon hosszan el tud vinni minket (most epp Ankaraba tartott). Legalabb 330 km-t mehetünk vele, es meg a teankat sem engedte kifizetni!
Tarsus elött kell lefordulni eszaknak, de ö nem akarta a tablat követni, azt hitte be kell menni a varosba. Nemi magyarazkodas es masok megkerdezese utan rajött, hogy hibazott.
A többiek ki akartak szallni, de en biztam benne, hogy jo utra ter. Kar lenne ezt a lehetöseget elszalasztani. Igy is lett. Egy kb. 10 km-es kiterö utan folytattuk az utat a megfelelö iranyba.
Volt egy gyönyörü hegyes taj, majd egy pusztasag kellös közepen valtunk szet az autopalya egyik lehajtojanal. Nem lenne jo ittragadni.
Egy kamion vett fel minket. Vele is hosszan mentünk, kb. 30 km-rel a cel elöttig.
Onnan ket ferfival mentünk. Nevşehirbe tartottak (onnan meg 10 km), de utközben meggondoltak magukat, es egeszen Göremebe vittek minket. Ott is egeszen a vegeig a muzeumig.
Amikor meglattam az elsö sziklaba vajt lakasokat, ki akartam szallni, de mondtak, hogy van meg ennel is szebb. A masodik ilyen helyen is ki akartam szallni, de mondtak, hogy van szebb. Ennel?
8 ora utazas utan mar 2-kor ott voltunk, mindössze 4 kocsival. Szerintem ez rekord.
Ugy kb. 2 orat nezelödtünk. Eleg kenyelmetlen volt minden cuccommal. A hatitaskamon kivül volt meg egy sporttaskam (vallszij nelkül). Mint egy taskat magamra vettem, a föle a hatizsakot. Kenyelmetlen, nehez, de a latvany karpotol.
Visszastoppoltunk Nevşehirbe, hogy a szallasra menjünk. Egy fiatal srac vitt be minket a varosba. Több helyen jart mar a vilagban. Talan szallodatulajdonos (vagy az apja?).
Ott egy supermarketnel alltunk meg. Probaltuk telefonon elerni a szallasadonkat, de nem sikerült. Mivel nekünk nincs telefonunk, a vasarlokat kertük meg, hogy hivjak fel (megtettek). Kb. masfel ora utan sikerült elerni. Mondta, hogy nem tud elenk jönni, buszozzunk el Acıgölbe.
Elindultunk, hogy az elkerülöuton majd stoppolunk, de 1-2 km seta utan mondtak, hogy megy busz arrol az utrol, ahol epp voltunk. Amugy is hamarosan sötetedik.
Eleg nagy szel tamadt. Az oriasi valasztasi molinokat vitorlakent lobalta a szel az epületek oldalan.
Mar besötetedett. Nem volt könnyü megtudni, pontosan honnan indul a busz. Egy 50 m-es szakaszon több helyen is mondtak. Vegül egy perecarusra biztuk magunkat, ö intette le a buszt.
Elötte meg egy homokvihart is ateltünk. Mindenünk tele lett homokkal.
A busz mar tele volt, allnunk kellett. Kesöbb meg többen paszirozodtunk be.
Kerdeztek honnan vagyunk, merre megyünk. Rendesek voltak, felhivtak a vendeglatonkat.
A faluban elenk jött a kocsijaval. Angol tanar. Mersini. Az elsö eveit Mardinban töltötte (a kezdö tanarokat keletre vezenyli a kormany, ott tanarhiany van). Itt szeptember ota tanit.
Elfoglaltuk a szobankat, es vegre interneten kapcsolatba tudtunk lepni a masik csoporttal. Ök mindössze 20 perccel utanunk ertek Göremebe, es csak 3 kocsi kellett negyüknek. Ez csoda! Megbeszeltük, hogy masnap mikor es hol talalkozunk.
Alice a fiu (Emrah) szobajaban aludt, ö meg a masik szobaban velünk (hiaba a nemeket el kell különiteni). Viktorral a földön aludtunk egymas mellett. Kicsit kemeny volt, de okes.
2. nap Szombat
Regel 8-kor bevitt minket Göremebe Emrah, hogy talalkozzunk a többiekkel. Elötte megalltunk a par kilometerrel visszabb levö Uçhisarban. Itt nem sok idönk volt szetnezni, de majd holnap.
A muzeum elött vart rank Vlad. A többiek a szallodaban maradtak, mert feltek az esötöl (ejjel meg reggel esett). Öt küldtek elöre.
Viktorral ugy döntöttünk, hogy nem vacakolunk a többiekkel, elindulunk mi ketten bejarni a területet. Ök meg csinaljanak, amit akarnak. Nincs jo velemennyel roluk. Azt mondja lustak, es mindenert panaszkodnak. Jobb igy, nincs kolonc a nyakunkon.
Kezdtük az ut egyik oldalan. Minden sziklat megneztünk, amit csak lehetett. Dombra fel, dombrol le, ide-oda, mindenhova.
Aztan felmasztunk egy ’lakashoz’.
Onnan egy nagyon meredek es szük ut vezet a szikla tetejere. Kis melyedesek vannak a falba vesve a labaknak. Fel meg csak-csak, de vissza mar nehezebb. Viktor elörement felderiteni a helyet, de nemsoka visszajött. Nem lehet a tuloldalra lejutni.
Lementünk, es talaltunk a sziklakra festve nyilakat, amik mutattak az utat a tuloldali szep völgyhöz. Azokat követtük.
Hihetetlen szep, erdekes formaju hegyek közt haladtunk. Sziklalakasok vannak belejük vesve.
Aztan kilyukadtunk a dombon, ahonnan lathatjuk a völgyet. Elkapott egy zapor, de hamar elallt.
Visszaindultunk a varosba, hogy a masik oldalt is megnezzük.
Ott is rengeteget gyalogoltunk, de nem ereztük meg, mert a latvany teljesen lekötött.
Egy szakadek utan leereszkedtünk a varosba, es Uçhisar fele vettük az iranyt.
Viktor tudni akarta honna tudja a legjobb kepet kesziteni a hegyröl holnap napkeltekor.
Feltamadt a szel, hideg lett. 6 körül elbucsuztunk. Ö es Alice Göremeben maradnak a szallodaban, hogy reggel meg szet tudjanak nezni indulas elött.
En visszastoppoltam Nevşehirbe, hogy onnan Acıgölbe buszozzak. En meg maradok egy napra, es hetfön indulok Pamukkalebe.
A kocsi egeszen a buszig vitt. Valami belsö udvarbol indult.
A soför hosszan kiabalt egy nöi utassal. Valami nagy konfliktus volt köztük.
Mikor megerkeztem, vettem kajat a Bimben (az itteni CBA). Megtudtam, hogy a kasszasnö ankarai, es nem szeret ott.
Hajnalban oraallitas (bar utolag megtudtam, hogy a vasarnapi valasztasok miatt hetföre tettek), ezert vesztek egy orat.
Jo lenne viszonylag koran visszamenni, de aludni is kene, mert nagyon faradt voltam. Gyalogoltunk vagy 15 km-t aznap.
3. nap Vasarnap
Faradt voltam, keptelen voltam koran kelni. Igy 11:45-re ertem be Uçhisarba. Ott alaposan körbeneztem. Egy orat szantam a helyre.
A sziklavarba is felmentem. Körbejartam minden hegyet. Ez egy nagyon jo hely, kar lett volna kihagyni.
Majd elsetaltam Göremebe a panoramanak nevezett hely menten.
A Göremebe vezetö ut szelen több helyen meg lehet allni, es gyönyörködni a völgyben.
Oda mindenkeppen le akartam jutni, de de sehol sem volt alkalmas hely. Majdnem bementem a varosig, mikor talaltam egy helyet. Közben talalkoztam ket magyar növel. Stuttgartbol jöttek egy csoportal.
Az a resz is nagyon szep (itt minden az).
Mas a hangulata lentröl. Zart, nyugodt. A különleges kup alaku hegyek közt vetemenyeskertek vannak.
Ilyen helyen dolgozni nem lehet tul rossz!
Majd vissza Göremebe. Eltelt a nap, de meg latni akartam a 10 km-re levö Ürgüpöt is. Van ott 3 tünderkemeny.
Buszra szalltam. Feluton leszalltam, mert ott vannak a sziklak. Nem rossz, de ha nem latja az ember, akkor sem veszit vele sokat.
Göremeben van szinte minden.
Kezdett lemenni a nap, visszabuszoztam Nevşehirbe, onnan Acıgölbe.
Meg elözö este mondta Emrah, hogy egy francia fiut es a baratnöjet is elszallasolja ma este. De nem francia, hanem litvan, es ismerem. Ketszer is talalkoztunk Rizeben es Trabzonban a treningeken.
Este öket vartuk. Eleg kesön erkeztek, 10 körül. Ujabb meglepetes, hogy Arthur volt az, de baratnö helyett egy irani baratjaval erkezett.
Ugy ejfel körül kerültünk agyba. En a kanapen, ök a földön, mint en az elsö ejjel.
Reggel 5-kor kell kelnem, hogy 6-kor mar stoppolhassak Pamukkalebe.
Az
összes kep itt.
4. nap Hétfő
Ötkor keltem, még sötét volt az óraállítás miatt. Összekészülődtem, és felébresztettem Emrahot. Mélyen aludt, törökül beszélt, de aztán magához tért, és kiengedett. 6-kor megkezdtem a kivonulást. Kigyalogoltam a faluból a főútra (kb. 300 m).
Már nagyjából világos volt, de a napot még nem lehetett látni a dombok miatt.
Autók alig az úton. Pár percenként egy. A másik irányból nagyobb volt a forgalom. Senki sem akart megállni. A nap is feljött. Kintebb-kintebb gyalogoltam az úton. Sokáig vártam, rengeteg időt vesztek rögtön az elején. Haladni kéne, ha meg akarom tenni azt a 600 km-t Pamukkaléig. Nincs B terv. El kell jutni oda még ma!
1 óra 10 percnyi várakozás után vettek fel. Ez az új negatív rekord. De végre elindultam. Talán 20-30 km-re jutottam az első, majd kb. ugyanennyit a második kocsival. A harmadik kocsi talán Aksarayban vett fel. Egy fekete Skoda Octavia vagy Superb. Antalyaba tartott a sofőr. Kis idő múlva mondta, hogy fáradt. Vegyem át, ha van jogsim. Na ná, hogy vezetek! Azt azért nem mondtam neki, hogy én is baromi fáradt vagyok.
80-90 km-t vezettem egy nyílegyenes szakaszon egészen Konyáig. Csoda, hogy nem aludtam el!
A város előtt a reptéri leágazásnál szálltam ki (láttam a térképen, hogy ott kell). Azért útbaigazítást kértem valakitől, ő mondta, hogy a másik irányba induljak. Nem értettem miért, de ő a helyi. Biztos nem tudott arról az útról, ami kikerüli a várost, mert beküldött a városba. Némi gyaloglás után felvett egy kisteherautó, és a Kadınhanıba tartó útnál tett ki.
A városból kivezető irdatlan hosszú út elején voltam. Felrémlett bennem a malatyai 10 km-es séta a központtól a város széléig. Ezt nem akartam még egyszer, főleg az utazótáskával nem.
Elindultam, és közben stoppoltam, de nem akaróztak megállni. Majd jött egy busz. Úgy voltam vele, hogy a következő településéig fizetni is hajlandó vagyok, csak kerüljek ki ebből a városból. Vitt is vagy 50 km-t, de nem kért pénzt. Talán nem volt szolgálatban, vagy csak szívességet tett.
Egy újabb személyautó következett, majd egy kamion Cayig. Ma nagyon nehezen megy a stoppolás (talán kéne egy lány?!), két kocsi közt várok fél, egy órát is az út szélén a meleg nap alatt. Ez így nagyon nem jó.
A kamionos 3 km-rel Cay előtt tett ki egy benzinkútnál, hogy kérdezzem meg az ottani sofőröket, mennek-e Denizlibe? Nem tetszett az ötlet, nem is találtam senkit. Vissza az útra.
Egy ős Renault-ós férfi keresztülvitt a városon a Denizlibe tartó kereszteződésig.
Már majdnem 4 óra volt. Itt is alig jönnek az autók. Lassan eltelik a nap, de még van 200 km. Ha így folytatódik, abba jobb nem is belegondolni. Kissé reménytelennek tűnt a helyzet, pedig matematikailag még semmi sincs veszve. Csak egy kocsi kell közvetlenül Denizlibe. Az 2,5-3 óra. Még oda lehet érni sötétedés előtt. Csak jöjjön egy kocsi!
Jött is egy, de csak a szomszédos faluig ment. Újabb várakozás. Fogytán a vizem, a kajám, a türelmem, az erőm és az időm! De akkor megérkezett a megmentőm! Egy kamionos angyal. Egy üres autószállító kamion. Izmirbe tartott, vagyis Denizlin keresztül vezet az útja. Most már odajutok.
Nagyon rendes volt a pasi, adott vizet (2L) meg kekszet. Nemsokára hegyi szakaszhoz értünk, ott lassan haladtunk, még szerencse, mert láttunk egy útról lehajtott kamiont a hegyoldalnak dőlve. Aztán egy teljesen sík mini alföldön haladtunk keresztül. Minden oldalról hirtelen hegyek határolták.
Menet közben rájöttem, hogy azért hosszú az a maradék 200 km.
Olyan nagy szerencsém volt ezzel a kamionossal, hogy az izmiri és a pamukkalei lehajtó egybeesett. Talán csak az utolsó 10 km-t kellett nélküle megtennem. Az gyorsan ment, bebuszoztam egy dolmuşsal.
Fél 8-ra már Pamukkalében voltam, még világos volt.
A hotelt gyorsan megtaláltam.
40 líra helyett 50 volt, de nem volt kedvem olcsóbbat keresni. Kifizettem két éjszakát. Reggeli, fürdőszoba, tv és internet van az árban. Meglepően olcsóak a szállások a turista helyeken.
A szoba hideg volt. A légkondiból cigiszag jött, inkább a hideg levegőt választottam. Fáradt voltam, úgyhogy ki sem mozdultam aznap a szobámból.
5. nap Kedd
Reggeli után (amit szerencsére nem késtem le) elindultam a hegy felé. Belépőt kell venni. Az eddigi legdrágábbat 20 líráért. A készpénzzel takarékoskodni kell, úgyhogy kártyával fizettem.
A cipő levétele után elindulhatunk a mészkövön felfelé.
Nem voltak túl sokan, korán volt még 10-kor.
Érdekes a hely, de önmagában nem ér 20 lírát. Később rájöttem, hogy az egész területre vonatkozik a belépő. A hegyen van egy ókori római város romja. Egy hatalmas temetőutcával, templomokkal és egy nagyon jó állapotú színházzal. Így már megéri.
Elég nagy területen feküdt a város, sokat kellett gyalogolni a megmaradt romok közt. A köztük lévő terület tele van szétszórt kövekkel. Kétszer pusztította el földrengés a várost. A második után már nem építették újjá.
A színház nagyon jó, 5000 férőhelyesnek saccoltam.
Délutánra már nagyon éhes lettem. Az ottani éttermek egyikében megettem életem legdrágább dönerét 9 líráért. Nem turistahelyen átlagosan 2,5, de a városközponton kívül csak 1,5. Ez a 9 líra rablás, főleg hogy a jóllakásra esély sincs vele.
Aztán bolyongtam erre-arra. Megtaláltam a helyet, ahol be lehet szökni fizetés nélkül, de kockázatos, mert könnyen kiszúrják az embert a biztonságiak.
Napközben rengeteg túristával találkoztam. Sok az ázsiai (kóreai, kínai), német és orosz. Ez gondot is okoz. Olyan sok gyógyfürdő nyílt, hogy nem jut elég víz a hegyre. Ezért öt részre osztották, és mindig máshová eresztik a vizet (nem tudom milyen időközönként). Emiatt sajnos sok az üres medence.
4-5 körül visszasétáltam a településre. A hegyen visszafelé már sok turistába botlottam. Egyesek ücsörögtek a medencékben, mások csak áztatták a lábukat. Volt aki bikiniben fotózkodott.
Elég meleg volt, erősen tűzött a nap. A kabátomtól már reggel megszabadultam. A fejem rendesen le is égett.
A hotelbe visszatérve gondolkodtam mi legyen holnap. Maradjak még egy napot és busszal menjek vissza, vagy reggel stoppoljak el az eredeti terv szerint vissza Kappadókiába, és a következő nap (vagy azután) vissza Antepbe. Mivel a pénzem vészesen fogyott (minden drágább volt mint gondoltam), hotelre nem telne, Emrahhal meg már le kellett volna beszélni a visszatérést. Amúgy meg nem éreztem elég erőt magamban a hazastoppoláshoz. Különösen, hogy az első 70-80 km-en rengeteg közlekedési csomópont van. Ha nem találok közvetlen kocsit ezeken túlra, akkor rengeteget kell majd gyalogolnom.
Megnéztem a neten mennyibe kerül a busz (75 líra). Épp van rá pénzem, de nem marad a maradék 5 napra semmi. Ha Adanáig megveszem a jegyet 57-ért, onnan már gyerekjáték hazastoppolni a maradék 200 km-en. Korábban már stoppoltam onnan. És így legalább marad talán 10 lírám.
A jegyirodában megvettem a jegyet 60-ért (közvetítési díj) másnap este negyed 7-re. Előtte egy órával indul a dolmuş Denizlibe a buszpályaudvarra.
Az estét pihenéssel töltöttem a szobámban.
6. nap Szerda
Alaposan bekajáltam. Most idejében mentem reggelizni. Aztán kijelentkeztem a hotelből (az utazótáskát otthagytam megőrzésre), és újra visszamentem a hegyre.
Gondolkoztam, hogy beszökjek-e, mert pénzem már nincs, de eszembe jutott, hogy kártyával fizethetek.
Nem akartam újra végigjárni mindent, csak a legjobb helyeket a színházzal.
Próbáltam a lehető legtöbb időt árnyékben tölteni, meg kímélni az erőmet. A pólómból fejvédőt csináltam. Nem tehetem ki még több napnak a fejemet.
Délután találkoztam egy magyar csoporttal. Az egész országból jöttek.
4 után visszaindultam utoljára le a hegyen.
Aztán bebuszoztam Denizlibe. Volt még fél órám az indulásig. Gyorsan kaját kell kerítenem a 12-13 órás útra, meg enni előtte egy olcsó dönert.
Találtam 3,5-ért, de az az én helyzetemben most megengedhetetlen. Kicsit arrébb volt 2,5-ért. Az ország ezen részén nem lapos kenyeret (lavas) használnak hozzá, hanem normálisat. Mikor végeztem találtam egy helyet, ahol csak 2 líra.
Vettem még pereceket (simit) az útra. Maradt 5 lírám a hátralévő 5 napra. (És minden pisiléskor fizetni kellett!)
Para yok.
40 perc utazás után megálltunk 40 percre. Nem volt tervezett, kicserélték a busz olajszűrőjét.
A távolsági buszozás sokkal kulturáltabb, mint itthon. Állóhely nincs, a csomagokra címke kerül és a steward(ok) időnként vizet, teát, kávét, üdítőt osztanak. Néha-néha még mini édességet is. Minden ülésben mini tv van. Lehet filmezni vagy zenét hallgatni.
Nagyon szűk helyre választottam helyet, de mivel félig sem voltunk (alig voltunk), szabadon átülhettem.
Ami miatt nem jó buszozni: a szűk hely, aludni nem lehet, mert folyton jobbra-balra dülöngél a busz. Nincs egy minimális egyenes szakasz sem az úton! A jobb kanyar után rögtön egy balos jön, és fordítva.
7. nap Csütörtök
Reggel 6 körül érkeztünk Adanába. Mondtam a stewardnak, hogy én mennék Antepbe. Vennék jegyet, ha állunk egy darabig. Mondott valamit, hogy maradjak. Azt hittem hagyja, hogy fent maradjak jegy nélkül. Már kezdtem örülni, amikor visszajött és mondta, hogy megvette a jegyet, fizessem ki. Mondtam, hogy pénzem nincs, csak bankkártyám. Nem esett kétségbe. Kerített valakit, aki egy árushoz kísért. Vásároljak tetszőleges értékben (semmit), ideadja a készpénzt, csak 5-öt megtart belőle. Legyen.
35 lírából 30-at megkaptam (a jegy 20), de a közvetítő is levette a maga 5 líráját. Franc! Jobb lett volna, ha én veszem meg a jegyet a pénztárban.
Ráadásul másik busszal kellett menni, még szerencse, hogy az előző még bent állt, és le tudtam hozni a kabátomat.
Egy kb. 3 órás fárasztó út után érkeztem Antepbe.
Ott volt egy kis kavar, honnan, melyik busszal jutok be a központba, de 15 perc után úton voltam.
Hazaérkezés után még boltba kellett menni, hogy ehessek, aztán alvás.
Az
összes kép itt.
